Portré
Németh Hella Zsófia
színész
Életrajz
1981. február 27.-én születtem, lakhelyemtől nem messze, Székesfehérváron.
Jelenleg Budapesten élek. Előzőleg egy Fejér megyei kisvárosban, Sárbogárdon laktam. Itt keztem tanulmányaimat is a szokásos általános iskolával. Már akkor is nagyon érdekeltek a művészetek, és főként az irodalom. Szerettem a verseket és az irodalomórákat. Számos versenyen is megfordultam, s nagyon élveztem mindegyiket.
Aztán miután befejeztem az általános iskolát, döntenem kellett, merre tovább. Mivel nem tudtam, hogy vannak drámatagozatos középiskolák is, Pusztaszabolcsra iratkoztam be közgazdasági szakra. Így utólag egyáltalán nem bántam meg, mivel így legalább van egy hétköznapi szakmám is.
A középiskolában tagja lettem a diákszínpadnak, és emellett gyakran jártam színházba is. Nagyon jó közösségbe és kiváló irodalomtanárhoz kerültem, akitől rengeteget tanulhattam.
19 éves koromban - érettségi után - felvettek a Gór Nagy Mária Színitanodájába, így időm nagy részét Budapesten töltöttem. Az iskolában 2003. júliusában végeztem. Egyáltalán men bántam meg, hogy jelentkeztem.
2003. augusztus 1-je óta a Soproni Petőfi Színház tagja vagyok, és immáron a második évadomat kezdem ott.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György