Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Sikeres volt a 7. MaFeszt

    2026. március 13.
    Nagyszínpadi és stúdióelőadások sora várta a szatmári közönséget február 28. és március 9. között, a MASZÍN – Magyar Színházi Szövetség vándorfesztiválján, a 7. MaFeszten.
    Történelmi esemény volt a Szatmárnémetiben az elmúlt időszakban tartott 7. MaFeszt, és nem csak azért, mert idén visszatért a vándorfesztivál a kiindulási pontjára (az első fesztiválnak is az Északi Színház adott otthont). Az esemény történelmi jelentősége abban is rejlik, hogy a színházi szövetség itt jelentette be sajtótájékoztató keretében, hogy az eddigi legnagyobb bővítésként, egyszerre három színház is csatlakozott a MASZÍN-hez, az új tagszínházak pedig már jelen is voltak az idei seregszemlén egy-egy produkcióval.

    Az új csatlakozók a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulat kivételével már minden romániai magyar kőszínház tagja a kezdeményezésnek. Tekintve, hogy immár a marosvásárhelyiek is kifejezték csatlakozási szándékukat, hamarosan teljessé válhat a színházi szövetség.

    A Szatmárnémetiben tartott fesztiválon a kilenc tagszínház prózai, báb- és tánctagozatai mellett színpadra lépett - tiszteletbeli meghívottként - a Szatmárnémeti Északi Színház román nyelvű tagozata, a Mihai Raicu Társulat is. A számos stúdió-, nagyszínpadi és bábelőadást felvonultató fesztiválon közel 2200 néző vett részt.

    A színházi előadások bemutatása mellett a háttérben is több rendezvény folyt: Bíró Árpád Levente színházmarketing-szakértő, a budapesti Örkény Színház munkatársa a tagszínházak marketing és pr-munkatársainak tartott előadást és workshopot. A tagszínházak színészei két szakmai workshopon vehettek részt Kozma Gábor Viktor és Horváth Hunor vezetésével, amelyen a Suzuki-módszerrel és az Esrig-módszerrel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

    A színházi előadásokon látottakat az érdeklődők a szakmai beszélgetéseken dolgozhatták fel, melyen színházi szakemberek és dramaturgia-teatrológia szakos egyetemisták osztották meg észrevételeiket a látottakról, a színészek és színházi alkotók pedig választ adtak a felmerülő kérdésekre. A szakmai beszélgetéseket Köllő Katalin, Miklós Melánia, Papp Timea, Szűcs Katalin Ágnes és Turbuly Lilla kritikusok vezették a különböző fesztiválnapokon.

    A színházi fesztivál ideje alatt két könyvbemutatót is tartottak: Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója és Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója mutatták be a Drámázat V. című kötetet, amely a legutóbbi dráma-pályázat legjobb pályamunkáit tartalmazza, illetve ez alkalommal hirdették meg a következő pályázatot. Szintén a fesztivál programjában mutatták be Kozma Gábor Viktor A színésztréningek felé I.-II munkáit.
    Demeter Kata dramaturg, színikritikus, egyetemi oktató vezetésével a fesztivál vendégei voltak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a kolozsvári BBTE Színház és Film Kara és a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem teatrológia és rendezés szakos hallgatói, akik diákblogot vezettek a seregszemle tíz napja alatt.

    A fesztivál 18 színházi előadását a szakma és a kritika is nagy számban követte, mint ahogy nagy volt az érdeklődés az afterpartyk iránt is, amelyeken fellépett többek között a Tokos Zenekar, a Black River Blues Band, a The Dockers zenekar, a Mihai Raicu Társulat színész-zenekara és Dj. Pumi is. A koncertek- és napzáró bulik szervezője Orbán Zsolt színész, partnere és házigazdája pedig a Red Hat YARD volt.

    “Kettős öröm volt számomra az idei MaFeszt: egyrészt egy újabb sikeres és gazdag kínálatú fesztivált hozhattunk el a szatmáriaknak, az elmúlt évek IFeszt-kiadásai után, másrészt fontos bejelentéseket tehettünk és még fontosabb döntéseket hozhattunk a MASZÍN jövőjét érintő ügyekben. Közel tíz évvel a megalapítása után ez a szövetség végre kezd kiteljesedni és elérni eredeti célkitűzéseit. Bizonyos értelemben történelmet írunk, hiszen a közös színházi szövetségbe tömörülés szakmai értékközösséget és sorsközösséget is feltételez. Számos különbözőségünk mellett, Erdély, a Partium és a Bánság magyar színházai ugyanazokért a célokért küzdenek, és működésükben közös vonássá vált a minőségre törekvés az elmúlt évtizedekben.” - mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója, a MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség elnöke.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu