Jegyek már kaphatók a Felső szomszédok áprilisi előadásaira!
Várjuk Önöket szeretettel április 3-án, április 5-én és április 6-án!
Max és felesége, Julie kibérel egy csendes, nyugodt kis párizsi lakást. Már az első éjszakájukat felveri a felső szomszédtól érkező hangoskodás. Később meg is jelenik náluk az emeletről Léon. Különc ötvenes, miként hóbortos a felesége, Babette is. Két generáció, két eltérő szemlélet. Kinek kell igazodnia a másikhoz?
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.